Bükki -Hegy és Sportmászó Egyesület

A Bükki Hegy- és Sportmászó Egyesületünket Miskolcon, a Factory Arénában alapítottuk. 2007-ben átadásra került egy mászófal, amely ebben a régióban egy új sportolási formával bővítette a sportolni szeretők lehetőségeit. Az itt kialakult kis közösségünk ebben a mászócsarnokban összekovácsolódott, és fontosnak gondoltuk, hogy szükség van egy olyan egyesületre, amelynek a sportoláson kívüli célja az egészségre való ösztönzés, a sportra való nevelés, és az idejáró ifjúság összefogása. Úgy láttuk, hogy a Bükk-hegység adta lehetőséggel élni kell, és fontos is, hiszen a természettel való találkozás az egészségre nevelés egyik alapja. Így alakultunk, és három éve szervezünk hegy- és sziklamászást, túrázást és kerékpározást, oktatunk és foglalkozunk az idejáró fiatalokkal. A Factory Aréna lett az otthonunk, amely egy olyan közösségi tér, ahol hat civil szervezettel éljük mindennapjainkat. Kis inkubátorházként működünk, segítjük egymás programjait, megszólítjuk a városunk ifjúságát különböző sport és ifjúsági rendezvényekre, és emellett az egészséges életmódért sokat teszünk.

Pár év alatt igen látványosan romlott az itt élők szociális helyzete, a Vasgyárban megnőtt a roma lakosság létszáma, akik sorsával szintén kell foglalkozni. Több sportolási lehetőséget teremtünk, iskolákat hívunk ingyenes mászási és sportolási alkalmat kínálunk számukra. Két éve sokat foglalkozunk a hátrányos helyzetű fiatalokkal, „tolerancia hetet” tartunk, és figyelünk, hogy ne lépjenek a kallódás útjára. Ezért olyan szlogenekkel hirdetünk programokat, mint “Sporttal a Drog Ellen” vagy “Sporttal és Zenével a Drog Ellen”. Egyesületünk önkéntes feladatokat is vállal, és önkéntes programok hívják a fiatalokat. 12 fős önkéntes regisztrált csoportunk van. A DIA Önkéntes Hálózatában a KÖZÖD Napon évek óta újszerű ötletekkel hívjuk fel magunkra a figyelmet, vagy például Föld napi takarítási akciókkal, prevenciós programokkal bővítjük munkánkat. A Factoryban éves szinten 25 ezernél több fiatal jár különféle programokra egy-egy szervezethez, vagy csak úgy egy műhelyfoglalkozásra. Pl zenei műhely vagy kreatív foglalkoztató. Így éljük mindennapjainkat, egy jó cél érdekében, sok tenniakarással. Együttműködünk a Komlóstetői Kerékpárosokkal, a Fiatalok a Fiatalokért Egyesülettel, a Zafír Ifjúsági és Művészeti Egyesülettel, akikkel sok közös feladatot vállalunk.

Print

10463993_689023171163130_3305378866706565175_n

Nyárköszöntő Buli !
éjszakai pingpong,zene,tánc
Július 4.-én (pénteken)
Várunk mindenkit!!