A három napos összművészeti eseményen, közel 6000-en szórakoztak nem mindennapi környezetben. A rendkívűli hangulatról, sok hazai és nemzetközi előadó, valamint az ódon gyár terület sajátos atmoszférája is gondoskodott. Egy biztos, a fesztivál hű maradt önmagához. A paletta azonban mára tovább bővült, sok nemzetközi és hazai fellépő mellett, a kultura is nagy szerepet kapott.

Augusztus 4.-én, a fesztivál kapunyitását követően, a Tudásgyár kiállítás megnyitója csigázta fel, a művészet iránt fogékony fiatalokat. Délután öt órától, a Deszka – Meladype előadását láthattunk az I. sz Hivatalház dísztermében, a folyosó falain pedig, helyi fiatal festő-és képző művészek alkotásai kaptak helyet. A tárlat folymatosan megtekinthető volt a három nap alatt.

Napközben nagyszámú érdeklődés mutatkozott a Gyártúrákra is, az LKM utolós vezérigazgatójával, akitől sok érdekességet tudhattunk meg az egykori ipari létesítmény múltjáról és jelenéről. A túra végére, a résztvevők számára is egyérteművé, hogy a gyár további sorsa a mi kezünkben van. A buli és szórakozás mellett, természetesen ez az igazi célja ennek a fesztiválnak. Bulizni, sportolni, kulturálódni, életet lehelni a hanyatló gyárba.

