Hanggyár
Az alapítvány szárnyai alatt létező Steel City Underground önkéntes csoport 2008-ban támogatást nyert a Demokratikus Ifjúságért Alapítványtól (DIA) egy mindenkori próbahely és hangstúdió megvalósítására, ami 2008. szeptember 1–el átadásra került „Hanggyár” névre keresztelve. Az újonnan épült zenei alkotóműhely egy 197 nm –es, több helyiségből álló terület, ahol két leszigetelt próbaterem, egy süketszoba valamint egy közösségi tér található, ami különböző csoportos foglalkozásoknak, work shopoknak ad otthont.
A koncertterem hang-és fénytechnikával installált, sajátos akusztikával és atmoszférával nyújt szórakozási lehetőséget a fiatalok számára. Az élőzenei koncertek mellett az elektronikus zenét kedvelők is szórakozhatnak, helyi és vendég DJ. – k mixeire. 2008. szeptembere óta több mint 30 élőzenei koncert, és számos kulturális esemény került megrendezésre a régi ipari műemlék falai között.

Hangulatos zenei esemény keretein belül került megrendezésre a Borsod Hangja tehetségkutató verseny, ahol a megyében élő zenészek, zenekarok mérhették össze tudásukat egy szakmai zsűri előtt. Sikerült egy olyan folyamatot elindítani, aminek a keretein belül Miskolcon, sőt a régióban élő fiataloknak lehetősége nyílik arra, hogy kiélhessék zene iránti rajongásukat, kreativitásukat, és szabad utat biztosítsunk alkotó munkájuknak, felszerelt próbahelyekkel, technikai támogatással eszmei értékekkel. Ezt a sikeres programot a jövőben is meg fogjuk rendezni, hogy figyelemmel kísérjük a térségben uralkodó zenei trendeket és a térségben élő zenekarok munkásságát.
Célkitűzéseink, törekvéseink találkoztak a helyi fiatalok igényeivel (minőségi próbahelyek és fellépési lehetőségek), tekintettel arra, hogy megyénk kulturális, a fiatalok zenei igényét kielégítő szórakozóhelyek, események elégtelennek bizonyulnak. Legnagyobb rendezvényünk a 2007-es évben először megrendezett Nász Fesztivál, ami teret adott a magyar élvonal mellett, a helyi amatőr zenekarok koncertjeinek is.
2008-ban mint Gyár Fesztivál néven került megrendezésre, ami már egy három napos zenés sportesemény, melynek során több mint 5o előadó vonult fel a rock, pop, metal, hip-hop és elektronikus zenei világból, valamint több mint 5ooo ember fordult meg a gyár falai között a három nap alatt.
Számos extrém sportoló is találkozott egymással az ország minden tájáról, akikről a szervező csapat most sem feledkezett meg. A Factory Sport Aréna a fesztivál ideje alatt is kiszolgálta a görkorcsolya, gördeszka, BMX és a Dirt Jump szerelmeseit. A tavalyi siker eredménye, hogy elnyertük Miskolc Megyei Jogú Város támogatását, így lehetőségünk nyílt arra, hogy a következő fesztivál színvonalát nagy mértékben emeljük.
Végül a fesztivál beváltotta a hozzá fűzött reményeket, előirányozta annak lehetőségét, hogy az emberek felismerjék a funkcióját vesztett gyárterület adta lehetőségeket, jó irányba mozdítsa el közvélemény megítélését a területet illetően, hogy a pusztulás és métely helyett egy új világ körvonalazódjék, ahol a kultúra, sport és művészet mellett, a gyár mint kulturális örökség maradjon fent az utókor számára.






