Közösség

Az Steel City Underground egy öntevékeny fiatal civil csoport, melynek célja minél több zenei rendezvény elősegítése Miskolcon, valamint a térségben élő tehetséges fiatal zenészek, zenekarok támogatása.
A szervezet több éves múltra tekint vissza. A 90-es évek derekán elsősorban az akkor virágkorát élő hip-hop kultúra keltette életre, számos helyi DJ és MC összefogásával. Kezdetben csak hip-hop bulikat rendeztek a város különböző pontjain, amivel az akkori hazai underground média is sokat foglalkozott.
Az évek során bővült a szervező csapat, így a reprezentálni kívánt stílusirányzatok palettája is. 2000-től a hip-hop és a rap mellett megjelenik az élő underground zenei stílusok (punk, metal) képviselete.
2002-től a térségben jelentkező demográfiai változások a rendezvények sikerességét ekkor már sokszor beárnyékolták. A szubkultúra iránti közöny jellemzi ezt az időszakot. A sablonszerű mainstream vonal térhódítása megfertőzte az új fiatal generációt. Az érdeklődés és az igény hiánya a folyamatos elhalás tüneteit eredményezte a városban és a térségben egyaránt. Kevesebb zenei esemény került megrendezésre, amin egyre kevesebb ember jelent meg. A korábbi zenekarok, előadók sorra tűntek el, újak pedig csak elvétve alakultak.
A korábbi negatív előjel mára megváltozni látszik.
Számos civil szervezet (egyesület , alapítvány ) fáradozik azon, hogy a fiatalok számára széles körű alternatívát nyújtson a szabadidő hasznos eltöltésére. A városi rendezvényeken is egyre több helyi zenekar kap meghívást, ami buzdító hatással van a fiatalokra.
A Steel City Underground is folyamatosan lépést tart a fiatalokkal és minden követ megmozgat azért, hogy a várost visszakapcsolja az ország élőzenei vérkeringésébe
A Factory Arénában létrehoztak egy olyan egyedülálló központot, amely egyesíti az extrém sportot, és az ehhez kapcsolódó zenei irányzatokat. A Hanggyár zenei alkotóműhely lehetőséget biztosít gyakorlásra és fellépésre egyaránt, amely önkéntesek kitartó, becsületes munkája által épült fel. Számos nagy sikerű esemény került megrendezésre a tavalyi évben is, ahol sok magyar underground csapat kapott meghívást a helyi bandák mellett. Rendszeresen kerülnek megrendezésre elektronikus zenei partyk is, stílustól függetlenül.
Az SCU célja minél több koncert, party szervezése, és egy állandó, folyamatos szórakozási alternatíva megteremtése az underground világ számára.




