KKSK Kétkeréken Gördülők Alapítványa

A KKSK Kétkeréken Gördülő Alapítványát 1996-ban hoztuk létre, az ifjúság védelmére, szabadidejüknek hasznos eltöltésére. Miskolc egyik külvárosának ifjúságát fogtuk össze, és azoknak a fiataloknak nyújtunk a városban kikapcsolódást, akik szeretik a természetet, védik a környezetet, szeretnek kirándulni, közösséghez tartozni, és az általunk nyújtott programokon szívesen vesznek részt. Alapítványunk mára kinőtte a kezdeti kereteket, így ma már nem csak helyi, de megyei szintű tevékenységet is folytatunk. A programok szervezésébe és lebonyolításába bevonjuk a hozzánk járó ifjúságot, ami jó nevelő hatással van a fiatalokra. Céljaink között legnagyobb feladat egy egészségesen élő és gondolkodó ifjúság megteremtése.
Közvetlen környezetünkben, és munkánk során különböző problémákat tapasztalunk. A jelenlegi tevékenységünk a Vasgyárban, és ebben a szűkebb kistérségben élő olyan fiatalokkal foglalkozunk, akik nehezen illeszkednek be, környezetük nem fogadja el, úgymond kirekesztettek, és ezért valamivel felhívják magukra a figyelmet. Például a Görkorcsolyás, deszkás, BMX, Grafity, az alternatív zenét kedvelő, újabban az Emo-s fiatalok is nagyrészt ide tartoznak. Ezeknek a fiataloknak próbálunk segítséget nyújtani, programokat szervezni, lehetőséget kínálni az önkéntes vagy a közösségi munkában,  ahol kibontakozhatnak. Tudatosan neveljük őket egészséges életmódra, és arra, hogy az életben megállják a helyüket

A velünk kapcsolatban álló fiatalok száma közel 130-150 fő, valamint ide tartozik három iskola, akikkel együttműködünk. Látjuk a dohányzás, az alkohol és a kábítószerek okozta problémákat, és ami a leglesújtóbb: az erkölcsi morál hiányát. Ma ebben a miskolci városrészben a fiatalok igen nehéz helyzetben vannak. Több rétegű megkülönböztetés nehezíti a nevelésüket. Sokuk nehéz körülmények között él, míg mások igen jó anyagi helyzetben vannak.

2006 júniusától „otthonra” leltünk a Factory Sport Arénában, mely a város tulajdonában áll, jelenleg több civil szervezet éli itt életét, és végzi különböző tevékenységét. Ez a lehetőség nagy fejlődést, és az alapítvány megerősödését jelentette.

Az utolsó 2 év nagy változást hozott életünkben. Sokkal több fiatal tölti itt szabadidejét, találnak ki programokat, közösségi életet élnek, együtt hallgatnak zenét, vagy csak beszélgetnek. Az összetétel is változott, több fiatal csatlakozott az alapítvány életéhez.
A szervezet legújabb célkitűzése az egészség-és ifjúságvédelem mellett a fiatalok kulturális tevékenységeinek elősegítése, művészeti kompetenciájuk fejlesztése.

Szervezeti Adatok:

KKSK Kétkeréken Gördülők Alapítványa
3533, Miskolc, Szegedi u.24.
Adósz.: 18424799-1-05
Számlaszám: 55400266-10003509

A 2008-as közhasznúsági jelentés letölthető innen