Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub
A Komlóstetõi Kerékpáros Sport Klub 1995 óta működik Miskolcon, mint közhasznú szervezet. Jelenlegi taglétszámunk 230 fõ, ami híven tükrözi, hogy igény van a fiatalok sporton keresztül való összefogására. A Mountain Bike fénykorát éli. A klub elhivatottsága a fiatalok versenysportra való nevelése, a szabadidő hasznos eltöltése. Nem csak a versenysportra való ösztönzésre, hanem kirándulások, rendezvények szervezésére is nagy hangsúlyt fektetünk.
Programjaink sokrétűek, tudatosan neveljük őket egészséges életmódra, közösségi életre, célunk az utánpótlás nevelés.
2001-ben klubunk megkapta a Miskolci Gyémántok kitüntetést, 2006-ban Miskolc város Nívódíját. 2005-be rendeztük meg a Downhill Magyar Kupafutamot, mely egy több állomásból álló versenysorozat, ugyanebben az évben képviseltettük magunkat a 2005-ös Mountain Bike Világbajnokságon az olaszországi Livignoban, valamint a 2005-ös Amatőr Világbajnokságon is Saalbachban.
Mára a KKSK egy városrész sportklubjából egy több száz tagot számláló szervezetté nőtte ki magát, melynek tevékenysége a kerékpáros versenyek szervezésén, és a klub versenyzőinek támogatásán túl, számos közhasznú program rendezésére és az extrém sportközpont, a Factory Sport Aréna és a Bike Park üzemeltetésére terjed ki.
Névjegy:
Komlóstetõi Kerékpáros Sport Klub
3533 Miskolc, Cserfa u.10.
Adószám: 18419379-1-05
számlasz.: 55400266-10002584





