Évadnyitó skateboard verseny – beszámoló + videó
By admin • feb 1st, 2010 • Category: Sport és aktív szabadidős tevékenységSzerény létszámú, de annál hangulatosabb szezonnyitó versenynek adott otthont Magyarország egyetlen fedett skateparkja, a miskolci Factory Sportaréna január 24-én.
A legutóbbi verseny óta kisebb ráncfelvarráson esett át a park, ez jót tett volna a verseny dinamikájának, de úgy látszik, még mindig nem elég gördeszka-orientált a pálya, hiszen egy-két kivételtől eltekintve szinte csak a korlátos funbox volt kihasználva. A viszonylag sok, de mégis elszomorítóan kevés versenyző egytől egyig frissen ébredt téli álmából, hiszen elég döcögősen indultak a selejtezők. A hidegnek köszönhetően kényszerszünetet kellett elrendelni a döntők előtt,mert sokan panaszkodtak combgörcsre, de ez a szünet megtette hatását, már a 16 év alattiak döntője is komoly fejtörést okozott a háromtagú zsűrinek.
A felnőttebb kategóriában már komoly harcot láthattunk, de a recesszió nem tett jót a nem támogatott gördeszkásoknak. A sok kiemelkedő teljesítmény mellett a dobogósokat kiemelném:
- 3. Ivánka Levente számomra eddig ismeretlen figura, de kellőképp eszement trükköket tolt az egész pályán maga mögé utasítva nem egy rutinos ifjút.
- 2. Turcsik Viktor magát felülmúló technikával osztotta a ferdekorlátra a bs bluntot, a bs smith-t, a boxot pedig fingerflipben vitte, ezek csak azok, amiket elsőre adott.
- 1. Thorpe Samu , a rugóhajú veszedelem, aki szép összetett trükkjeivel végigrepüli a pályát, és a végén mindezt megsózza egy plafonról-a-kisferdébe kamikázéval.
A nagy finálé, a szponzoráltak kicsit elhúzott pályaosztása is tartogatott még meglepetéseket, de a megszokott jót is hozta. kis ízelítőként a kedvenc trükkjeim a dobogósok nevei mellett:
- 3. Vilics Viktor – Bigspin FS boardslide ferdén
- 2. Kaposi Dávid – Half cab board to feeble
- 1. Bachman Márk – Del mar indy a legnagyobb boxon
Köszönettel tartozunk a szezonnyitóért a Mono Shopnak a díjakért, a Factory Arenának a helyszínért, és a Red Bullos lányoknak az energiaitalért. Az ígéretek szerint az idei Factory Napokon egy teljesen új pályán találkozunk! Reméljük, lesz, kinek deszkázni rajta!
Gyüre Gábor
A végére pedig íme egy kis vizuális nyalánkság Vadászi Tibor kezei közül:
forrás: gördeszkamag.hu
admin is
Email this author | All posts by admin



